3. rész

2000. nyarán a Metallica további lépéseket tett annak irányába, hogy szabadulhasson a kötöttségek alól bizonyítandó, hogy lehetséges anélkül összehozni és nagydobra verni a saját turnéjukat, hogy mindezek mögött lemez eladási szándék állna. A Summer Sanitarium, végül Hetfield hátsérülését leszámítva, hatalmas sikert aratott, és a várakozást csak csigázta a hír, hogy a csapat ismét stúdióba készült.

De a lelkesedést, a 2001-es turné ideje alatt elterjedt pletykák, majd Jason Newsted kiválása miatt felváltotta a félelem. Jason távozására nem volt világos indok, de a lépése hátterében évek óta elhúzódó viták hizlalták fel csendesen az első vakondtúrást. Többen levonták azt az elhamarkodott következtetést, hogy ezek után a csapat feloszlik, de valójában a kialakult helyzet utat nyitott a megértés és megvalósítás újabb szintjei felé.

A fiúk felismerték, hogy úgy a személyiségükön, mind pedig kreatív hozzáállásukon is rengeteg csiszolnivaló akadt, és éppen ezért a 2001-es év első felét a stúdión innen és túli spontán felfedezések kiaknázásával töltötték. The Presidio néven egy kiszuperált katonai barakkban állították fel zenei műhelyüket, ahol együtt nyomultak, és elhatározták, hogy nem sürgetik egy új tag kiválasztását, hanem Bob Rock-ra bízták a basszus gitárt.

Azonban 2001. nyarára James Hetfield szükségét érezte, hogy egészsége és élete rendbetétele érdekében radikális változásokat eszközöljön, pihenjen és megszabaduljon önpusztító szokásaitól. A Metallica tagjai hónapokon keresztül a lélekbúvárkodás különböző mélységeit járták meg, úgy saját maguk, az együttes, mind pedig magánéleti és a bandában betöltött szerepük kapcsán. A folyamat eredményeként két fontos dolog tisztult le. Először, 2002. tavaszán amikor újra összejöttek, sokkal mélyebb tisztelettel és megbecsüléssel néztek egymásra mint azelőtt valaha is. Másodszor pedig, végre újra késznek érezték magukat egy külső és belső elvárásoktól egyaránt mentes, mindentől független album megalkotására.

Új főhadiszállásuk birtokbavétele után, a csapat Bob Rock-kal megkezdte a 'St. Anger' felvételét. A Presidio-ban eltöltött idő első fele nagy segítséget nyújtott a szabad gondolkodás és tapasztalatszerzés terén, de senki, még maguk a pasik sem sejtették, hogy mennyire hevesre, nyersre, és szenvedélyesre alakul majd a 'St. Anger' anyaga. Rock állandó bábáskodása alatt közösen írták meg a szövegeket, az előadásmódban feloldották a megkötéseket, ami így spontánná alakult, hátat fordítva ezzel az addig megszokott túl precíziós Metallica lemezfelvételeknek.

Ez a megújult Metallica büszke volt, magabiztos, hálás, nem lenéző, de "éhes", ingerült, sőt dühös, de boldog is egyben. Izgatott? Na-ná, egy icipicikét, de ez így is volt rendjén, abban az újdonsült látásmódban és kreatív hozzáállásban, amit a Metallica magának kialakított.

2002. őszén a banda elérkezettnek látta az időt, egy új tag befogadására. S végül, néhány személyes meghíváson alapuló, zárt meghallgatással eltel hónap után, Ozzy Osbourne, Suicidal Tendencies nevű bandájából kivált basszistát, Robert Trujillo-t választották ki a Metallica új tagjának. Jól megjegyezni, TAGJÁNAK. Nem basszernek, felbérelt bőgősnek, vagy egyszerűen csak cserének, hanem családtagnak. Személyisége, kiegyensúlyozott, vidám lelkesedése - ami több mint tizenöt év tapasztalataival és fergeteges ujjtechnikával párosult - tette őt a legalkalmasabb jelöltté.

De mire ezt olvassátok, a 'St. Anger'-t már befejezték, a lemez körüli elvárások a banda által is hihetetlen magaslatokig hágtak, nem beszélve a 2000-es Summer Sanitarium óta első turné miatti izgatottságról. Ha rájuk néztek és figyelitek őket, Lars, Kirk, Robert és James olyanok, akár a türelmetlen és izgatott gyerekek, akik alig várják, hogy kitörhessenek, beindulhassanak és berepeszthessék a dobhártyáinkat. Hogy miért? Mert a Metallica teljesen megújult, és mert ez a story határozottan folytatás gyanús...